Ezen a délelőttön az iskolába készülő gyerekek betekintést nyerhettek a Szent György Katolikus Általános Iskola és Óvoda Borsodszentgyörgyi iskolájában az elsős és másodikos gyerekek olvasás órájába, ahol aktívan bekapcsolódhattak a tevékenységekbe, majd az iskolai életképekbe. Ezután részt vettek kreatív kézműveskedésen és miközben barkácsoltak a gyerekek a szülők körültekintő tájékoztatást kaptak az iskolai életről, szabályairól, eseményeiről is. Természetesen a jókedv, a vidámság, a kedves vendéglátás végig kísérte a délelőttöt, mely nagy örömet okozott a gyermekek és szüleik számára egyaránt.