Hiszünk az állatvédelem-pedagógiában! A jövő állatbarátai a mai osztálytermekben nőnek fel. Az állatvédelem-pedagógia a gyermekek számára a természettel és az állatokkal való kapcsolat mélyítését jelenti. Általuk megtanulhatjuk a fenntartható és empatikus életmód alapjait, melyekre a jövőnk épülhet. #állatvédelmitémahét #állatvédelempedagógia
Intézményünk idén csatlakozott először az Állatvédelmi témahéthez. Ezen belül került megrendezésre második Teremtésvédelmi napunk, mely az Állatok világnapjára helyezte a hangsúlyt. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az állatok védelmére, jogaira és jólétére. Az események során különböző programokkal, kreatív tevékenységgel ünnepelhettük az állatok világát.
A fotókiállításon a gyerekek osztották meg kedvenc állataikról készült fényképeiket, ezzel is kifejezve szeretetüket és kötődésüket a házikedvencekhez. Az események keretében adománygyűjtést szerveztünk a Kiskapud-Herosz Ózdi Szervezete állatmenhely kisállatainak. Az adománygyűjtés során sok diák hozott élelmiszereket, takarókat, játékokkal és egyéb szükséges eszközöket, amivel támogatták a menhely működését. A gyűjtésbe bekapcsolódtak a Szent Antal Tagóvoda gyerekei is. A gyűjtés során közel 200 kg adomány gyűlt össze, melyet hálás szívvel fogadott a menhely vezetője és kísérője Midimudi, aki képviselte rászoruló társait. Az adományozók a rendezvény végén kis oklevelet kaptak önzetlen segítségükért.
Ezen a héten a tanórákon is foglalkoztunk az állatvédelem és felelős állattartás témakörével. Hallhattak a gyerekek a beporzók védelméről, az örökbefogadásról. A legkisebbek a Föld állatairól, szűkebb és tágabb környezetünkben.
Több tanuló részt vett állatvédelmi témájú Scrapbook készítő, valamint Terepasztal készítő országos pályázaton.
Rajzversenyt hirdettünk az iskola tanulóinak, melyben az állatok iránti tiszteletet és szeretetet fejezhették ki, miközben a kreativitásukat is megmutathatták. A legjobb pályamunkákat kifüggesztettük, alkotóik díjazásban részesültek.
Az Állatvédelmi témahét rendezvényei fontos társadalmi üzenetet is közvetített: az állatok védelme mindannyiunk közös felelőssége.