Hagyományteremtő céllal 2022. április 6-án, szerdán 9:30 és 11:30 között megrendeztük iskolánkban a leendő elsősöket csalogató „ Nyitnikék” című rendezvényünket. Előzetesen elkészítettük a program színes meghívóját, forgatókönyvét, melyet továbbítottunk intézményünk tagóvodáiba. Nem titkolt célunk volt ezzel a rendezvénnyel, hogy megismertessük intézményünket, iskolánk vezetőit, tanítóit, tanulóit a leendő kis elsősökkel és azok szüleivel. A program bevezető részében pár percben minden alsós osztály bemutatkozott énekszóval, tánccal, verssel, jelenettel. Ezt követően a leendő elsős tanítónéni, Kócziánné Szántó Judit húsvéti kézműves foglalkozást tartott a közel 40 fős ovis csoportnak. Papírnyuszit és húsvéti tojást készítettek, színeztek a kicsik a másodikos tanulók segítségével. A program második felében Tegda Nikoletta kolléganőnk tartott 30 perces játékos sorversenyt a vendég gyerekeknek. A rendezvény igazán sikeresnek volt mondható, gyerekek., szülők egyaránt élvezték, így a következő tanévekben is érdemes szorgalmazni ennek megrendezését.