A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából és az Egri Főegyházmegye hittantábor pályázatának köszönhetően a nyolcadik osztályosok háromnapos hittantáborban vehettek részt Sarudon, a Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház-, Ifjúsági- és Sportüdülőben.

A tanulók osztályfőnökük kíséretében hétfőn reggel menetrendszerű autóbuszjárattal utaztak egy ózdi és egy egri átszállással. Az érkezést követően finom ebéd várta az utazókat, majd délután a sarudi Tündérrózsa kikötőben hajókiránduláson vettek részt, ahol megtekinthették a Tisza-tó élővilágát. Este a vacsorát követően lelkigyakorlaton vettek részt, ahol a közelgő ballagással kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat oszthatták meg egymással.

A második nap reggelit követően kerékpárral indultak Poroszlóra, ahol a Tisza-tavi Ökocentrumba látogattak egész napos program keretében, melynek része volt a 3D-s természetfilm megtekintés, hajókirándulás, kiállítás és az óriásakvárium megtekintése. A szállásra visszaérkezést követően vacsora, majd csapatépítő beszélgetés, játék és közös ima és elmélkedés. Utolsó nap reggeli után megtekintették a Sarudi Szentháromság templomot, ahol a sekrestyés rövid idegenvezetést tartott a gyerekeknek, majd kerékpártúrára indultak Sarud-Dinnyéshát távon, majd a visszaérkezést és ebédet követően délután 16 órakor indultak haza Sarud-Eger-Ózd-Borsodszentgyörgy útvonalon. Külön köszönjük Borsodszentgyörgy Község Plébániájának, a Borsodszentgyörgyi Diákokért Alapítványnak és a Szent György Katolikus Általános Iskola és Óvodának az anyagi támogatásukat.

A táborra visszatekintve az osztály közössége hálás a lehetőségért, hiszen ballagás előtt egy rendkívüli ajándéknak tekintették a háromnapos programot. Az osztály soha nem került még ennyire közel egymáshoz és Istenhez, hiszen nemcsak programokban volt gazdag a tábor, de lelki tartalmát tekintve is egyedülálló. Köszönjük a lehetőséget!